Vízöntő a mai kor embere. Idealista, eredeti, függetlenségre vágyó típus. Forradalmár és újító, bár alapvetően nem akar harcolni. Nem tűri, hogy elnyomják és uralkodjanak rajta. Valahogy mindig eléri, hogy önálló és független lehessen.
Nem szereti a szokványos dolgokat, untatják a konvencionális, kitaposott utak. Objektív látásmóddal rendelkezik, ha egy külső véleményre van szükségünk, hozzá biztosan fordulhatunk. Lázadó természete miatt direkt az ellenkezőjét teszi annak, mint amit elvárnak tőle. Tudatosan távol tartja magát az érzésektől, a szenvedélytől. Különös dolgok érdeklik, furcsa neki a világ, mintha nem is a földön élne.
Szereti az embereket, igazi társasági ember. Bár sokszor különcnek tartják, mégis mindenkit szórakoztat humorérzéke és éles esze. Szereti a mélyebb beszélgetéseket is, ilyenkor felszínre kerülnek erős etikai és morális elvei. Gondolkodása liberális, nincs benne semmifajta előítélet.
Ragaszkodik ahhoz, hogy céljait a saját elképzelései szerint valósítsa meg, és ettől nehéz eltéríteni. Kitartóan, állhatatosan küzd az eredményért, melyre aztán nagyon büszke. Jó felfogású, könnyen tanul új dolgokat. Szereti a művészetet és a tudományt.
Kiemelkedően fontosak számára baráti kapcsolatai, rá mindig lehet számítani, segít, ha baj van. Viszont a saját kis világába és magánéletébe nem szívesen enged be senkit.
Munkájában általában vezető beosztásban találjuk meg, aki csapatával biztosan halad a siker felé. Bízik az emberekben, hibáikat elnézi és általában a jó oldalukat veszi tudomásul. Népszerűségnek örvend munkahelyén is. Informatika, kommunikáció, tudomány, szinte bármilyen területen sikeres lehet, ha kibontakoztathatja újító képességét.
Párkapcsolatában is a függetlenségét igyekszik megőrizni, zavarja, ha kapcsolata már nagyon szorossá válik. Nem könnyű vele, mivel kiszámíthatatlansága miatt sosem lehet kiigazodni érzésein. Ami igazán vonzza, az egy művelt és nyílt partner, akivel jó barátságban tudja élni az életét.
MARILYN MANSON,DEPRESSZIÓ,NEVERGREEN,OSSIAN,CREMATORY
Favorite song MARILYN MANSON:The Beautiful People,mOBSCENE,Ka-Boom Ka-Boom,s(AINT),The Wow,This Is The New Shit,Running To The Edge of The World,Angel With The Scabbed Wings... Depresszió-Mindkét énem,Rajtad áll Crematory-Caroline Children of Bodom-Hate Me,Every Time I Die Norther-Frozen Angel Enigma-Gravity Of Love Nevergreen-Arany hajnal,Minden tegnap
(és a 2008as nyár feelingért emlitésre méltóak:Tiesto-Bright Morningstar,Suie Paparude-Pentru inimi,A fost odata,Aveti sange in coaie? )
Favorite Movies
Nem férek a bőrödben
Másnaposok
Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?
Halálos temetés
Alkonyat
Favorite TV Shows
Berlin,Berlin
Favorite Books
Gerald Durrell- Családom és egyéb allatfajták/Madarak,vadak,rokonok
Wass Albert-A funtineli boszorkány
Etheil Voynich-A bögöly
Kemény János-Viziboszorkány
Jack London-A vadon szava/A beszélő kutya/Az éneklő kutya
Waris Dirie-A sivatag virága
Favorite Quote
"Ahogyan a görögök mondják,egy ház nem otthon addig,amig a fecske be nem fészkel az eresz alá,ugyanúgy azt tartom,hogy egy ház,attól lesz otthon,ha van benne kutya"-Gerald Durrell
Napok óta nem alszom mert csak azt figyelem, Hogy mikor fogsz hívni, a mobiltelcsimen. Úristen! Lehalkítottam a telefont, és a rezgőhívásjelzést kikapcsoltam. Ó, milyen buta is voltam! Hiszen hat nem fogadott hívásom volt, Nézzük csak kik voltak: Anyu egyszer, aztán megint anyu mégegyszer, Egy órával később megint anyu egyszer...
Sétálgat sok szép ösvényen, Hiszi, hogy majd Rá talál. Míg a lelkem Utána jár, Testem élet nélkül ül, Elbambulva a falnak dől, Majd a Halál ráröpül. Elszólítja szebb helyekre, Hol új lélekkel egyesül; Ezalatt a messzeségben Lelkem bolyong egyedül. Keresi a boldogságát, De már semmit nem talál. Hazaérve papír várja: - Elvittem Őt. A Halál. - Se testem, se örömöm már, tovaszálltak nélkülem, most már nincs, mit megtehetnék, elhagyom az életem. A lélekből szikra kel ki, Emelkedik magasba, Vége a sok szenvedésnek S lassan elhal a szikra... cucc mi..kosz a comenteket..^_^
Hiaba nem tudunk annyit talalkozni,szomoru de igaz...:(:(remelm majd mikor talalkozni fogunk akkor a kesoobii elmult vagyis a mostani de addig mar elmult szulinapodat meg fogjuk unnepelni,en millionyi sok boldog szerencses tovabbi evet kivanok neked!!Kicsit oszevissza beszelek,csak mar nagyon regota nem beszeltunk,talalkoztunk,s lehet hogy neked nem de te nekem nagyon hijanyzol es sokszor szeretnem hogyha tudnank talalkozni,de megse tudunk....:-Spedig annyira nem is lakunk egymastol messze,de ehhez a talihoz ido is kell meg minden,kulomben megigerted hogy talalkozunk mostanaba de nem szoltal semmit...soka olgod...megertem.Azert ha netalan csak egy lepest is teszel Gyergyo Citybe azonnal szolj!tovabbi szep napot,joestet!:PVIGYAZZ MAGADRA,ES LEGY JO!!!!!PUSSSSSSSZZZ:xMISSYAA
Gothic Myspace Layouts, Gothic Pictures Fújdogál az esti szellő,
Messze viszi énekem,
Magányosan dalolászok,
Nincs velem az Életem.
Én sem vagyok már magamnál,
Lelkem testem nélkül száll;
Sétálgat sok szép ösvényen,
Hiszi, hogy majd Rá talál.
Míg a lelkem Utána jár,
Testem élet nélkül ül,
Elbambulva a falnak dől,
Majd a Halál ráröpül.
Elszólítja szebb helyekre,
Hol új lélekkel egyesül;
Ezalatt a messzeségben